Rólunk

Mi is a Csipetke és honnan ered a szellemiségünk?

A szellemiségről egy kicsit; hiszen sokan félre értelmezik magát a gondolatot. Senki nem gondolja azt, hogy egymaga megváltja a világot, sokkal inkább, hogy többen többet tudunk tenni elven vásárol és adja le a vásárlói szavazatát mindennap! Mert bizony sok kicsi sokra megy!

S miért pont én? Hogyan kerültem képbe?

Amikor elkezdtem a zero waste életmódot, akkor még valójában nem is tudtam, hogy mi az, nem volt nevén nevezve. Egyszerűen csak éreztem a súlyát a sok-sok pazarlásnak és véget akartam neki vetni. Valójában az gondolkodtatott el, mikor láttam egy képet a különböző szemét típusokról és alá volt írva, hogy hány év alatt bomlanak el. Ezután benéztem a szemetesbe és láttam, hogy abból a bizonyos szeméttípusból én mennyit fogyasztottam aznap. A cél az volt, hogy 0-ra csökkentsem ezt a számot, ami azóta már részben siker, de úgy vélem, hogy teljes sikerré akkor vált, mikor másokat győztem meg az eset súlyosságáról.

Mára olyannyira komolyan gondolom ezt a fajta küldetés tudatot, hogy bár lokálisan, de annál erősebben segítem a helybélieket a hulladék mennyiségének csökkentésében!

Miért Csipetke?

Minden egyes embernek van egy mentora, aki elindította az életben, akár szülő, akár nagymama, nagypapa vagy egy teljesen más rokon, barát. Én sem voltam másképp, valakitől tanultam ezt a fajta személetet. Az a valaki, pedig az én kedves, néha anyukám volt. S bár korán elveszítettem, élnek bennem nagyon erős emlékképek. S mostanáig nagyon nem is vált számomra tisztává, de talán úgy szeretnék előtte tisztelegni, hogy a Csipetke nevet adtam a boltnak, ahogy ő sokszor hívott. Nagyon okos nő volt, vegyész végzettséggel, aki felnyitotta a szememet, hogy mennyi toxikus anyaggal vesszük magunkat körül és milyen szellemiségben használjuk ezeket... mintha nem lenne holnap! De tisztában vagyunk vele egyáltalán, hogy mennyire roncsolja a közvetlen környezetünket a hypo vagy akár a domestos? Tudjuk, hogy azok a vegyszerek, amiket nap, mint nap használunk, mit okoznak? Úgy vélem, hogy erről még rengeteget kell tanulnunk és fejlődnünk, hogy visszatérjünk azokhoz a megoldásokhoz, ami „nagyanyáinknak” oly tökéletesen bevált és működött. Vajon képesek leszünk erre, mielőtt túl késő lenne?